Régen írtam ide erre a blogra. Amióta elkezdtem a Holistic Health Coaching sulit illetve elkezdtem kliensekkel is foglalkozni, kevesebb időm volt az írásra. De rá kellett jönnöm, hogy hiányzik. Nem véletlenül mondják, hogy az írás manna a léleknek. 🙂

A mai témám az áldozatszerep, avagy a “szegény én” szerep, amibe oly sokan bele tudunk könnyedén ragadni, viszont  küzdünk az abból való kilépéssel.

Voltál már úgy, hogy egy adott helyzetben azt érezted, hogy összecsapnak a fejed felett a hullámok, mindenki ellened van és tehetetlen vagy?

Nos én igen, nem is egyszer.

Amikor azt érzed, hogy olyan szituációban vagy, amiből fogalmad sincs mi a kiút és a többiek bármennyire próbálnak segíteni, nem hallgatsz rájuk, mondván, hogy ők úgysem értik a helyzetedet, hogy is tudhatnák mitévő legyél. Vagy amikor más helyzete sokkal fényesebbnek tűnik, mint a tiéd, még akkor is, ha ők meg a Te életedért tennék össze a két kezüket. Ugye könnyű azonosulni ezekkel a szituációkkal?!

áldozatszerep
Kép: Unsplash; Felix Russell-Saw

 

Nos, ha igen a válaszod, akkor minden bizonnyal már jártál ebben a cipőben.

Ilyenkor azt érzed, hogy egyszerűen nincs mit tenni, ez van, el kell fogadni a helyzetet. Neked a legrosszabb a világon és ezt hangoztatod is másoknak, de magadnak legfőképpen.

Ebben az egészben az a legrosszabb, hogy ilyenkor vagy nem is agyalsz a kiúton, mert annyira csak arra fókuszálsz, hogy milyen rossz neked, vagy többféle verziód is van a megoldásra, de képtelen vagy dönteni, mert félsz, hogy nem tudod melyik út lesz a megfelelő.

áldozatszerepNapokig, akár hónapokig lehangolt vagy, hagyod, hogy teljesen magával ragadjon. Egyszerűen nem látod be, hogy  igazából csak sajnáltatod magad és ahelyett, hogy cselekednél és tovább lépnél valahogy, inkább csak panaszkodsz a helyzetedről és arra koncentrálsz milyen nehéz is Neked.

Természetesen Te tudod mindig csak igazán, hogy mennyire mély a probléma amiben benne vagy, valamint azt, hogy mennyire vagy valójában “tehetetlen” és a körülmények áldozata.

Előfordul, hogy a sztoridnak a benned lévő verzióját nem látják a barátaid, a családod, mégis mindenféle tanáccsal ellátnak, hogy mit kellene tenned. Sokszor ez segít legkevésbé a helyzeteden (legalábbis úgy érezheted).

Viszont! A legtöbb esetben van egy-egy, vagy akár több ember az életedben, aki tökéletesen tudja vizsgálni kívülről a szituációdat és ezáltal tudnak objektív segítséget adni. Sőt, ha olyat kérdezel meg, aki csak felszínesen tudja a dolgaidat, sokszor jobb tanácsot tud adni, pont amiatt, mert nem tudja, hogy mi zajlik benned és az életedben pontosan.

Miből tudod ezt észrevenni, hogy teljesen átadtad magad ennek a helyzetnek?

Például, amikor annyira benne vagy egy adott problémában, hogy csak magát a gondot látod, pedig olykor ott van az evidens megoldás az orrod előtt, mégsem veszed észre.

Tehát lehet, hogy ott van a megoldás, a lehetőség a nehézségben, de helyette folyamatosan abban a képben ringatjuk magunkat, hogy nincs kiút. Nekünk nagyon szar, és mindenki másnak mennyire jó.

Nincs mit tenni, amíg “nem lesz új munkahelyem“, amíg “nem szakítok vele” amíg “így nézek ki” amíg “ez a pár hónap tart“, egyszerűen csak túl kell élnem valahogy, mert erre a problémára nincs megoldás, kész.

Na ilyenkor amikor ennyire elveszel egy-egy probléma süllyesztőjében, és ennyire magával húz a lefelé örvénylő spirál, állj meg egy pillanatra. Ilyenkor totálisan szubjektíven szemléled a problémát. Ne feledd, mindig tudsz úgy dönteni, hogy szemléletmódot váltasz és felhagysz negatívra való fókuszálással.

Az első és legfontosabb lépés, hogy vedd észre, hogy ebben a szerepben vagy!

Nincs ezzel gond, nincs mit szégyellni, mindenki beleesik néha. Az inkább a szomorú, ha nem teszel azért, hogy változtass rajta (persze mindenki a saját életének a hangmestere, tehát ha neked nagyon kényelmes akkor maradj benne, nincs jogom elítélni senkit ezért).

Egy dolgot jegyezz meg!

MINDIG, ismétlem MINDIG van választásod!

Olyan sosincs, hogy egy adott helyzetben kell maradj, mert…. bármilyen indok miatt. (Most nyilván nem a nagyon extrém esetekről beszélek, amikor Isten ments valaki rabságban tart, vagy életveszélyben vagy, stb.)

Tudom, sokszor könnyebb csak a problémára fókuszálni, és abban dagonyázni, hogy nekünk milyen rossz a helyzetünk. Az is előfordul, ahogy korábban említettem, hogy annyira el vagyunk mélyülve a gondjainkon,  hogy próbálkozunk agyalni, mit is tehetnénk, de valós, vagy ésszerű megoldás nem jut eszünkbe.

Sőt, továbbmegyek, sokszor valami olyan félelem, gát, blokk van bennünk, ami szimplán nem enged továbblépni. Ott a megoldás, de nem tudjuk valamilyen okból kifolyólag meglépni. Túl félelmetes, komfortzónán kívüli, lehetetlennek tűnő, emberfeletti?

Sokszor pedig ezek a megoldások és választások visznek leginkább előre, pont azért, mert kihívások számodra!

“A varázslat a komfort zónádon kívül történik.”

 

 

áldozatszerep

 

Tehát, egy út van előre, az pedig az, hogy válassz valamit a megoldások közül (ugyanis általában több is lehetőségünkre áll.)Tudom, tudom, már sorolnád is megállás nélkül, hogy “De mi lesz, ha? És mi van akkor? De biztos, hogy ez a jó út?”

Sosem tudhatod előre, hogy ez lesz a “jó” út vagy sem.

De ameddig azon agyalsz, és rettegsz, hogy vajon a jó döntést hozod-e meg, addig pont nem haladsz semerre, csak egyhelyben tipródsz, kínzod magad, és az univerzumnak sem engeded, hogy tegye a dolgát és hozzon új és más dolgokat az életedbe.

Akárhogy is nézzük, ha végre elindulsz és teszel valamit, mi a legrosszabb ami történhet? Ilyenkor mindig kérdezd meg magadtól. Ha már kivesézted, papírra írtad, oda-vissza átnézted, hogy melyik verziónak milyen következményei lehetnek, csak DÖNTS.

Sokszor mondják, “hallgass a szívedre”. Ez egy olyan szituációban, ahol ennyire benne vagy a “szegény én” szerepben, nem éppen jó megoldás, mert nem hallod mit mond a szíved.

Helyette, viszont van ötletem arra, hogy tudod kicsit elterelni az elmédet a problémáról.

Meditálj rá!

Szánj magadra egy 10-15 percet amikor félrevonulsz, kicsit lenyugszol és mindössze annyit csinálsz, hogy elkezded a légzésedet figyelni. Simán lehet, hogy ezer gondolat kezd cikázni a fejedben, nem baj, had jöjjenek, csak ne akadj le egyen sem, hagyd, hogy menjenek tovább. Majd vegyél 10 mély levegőt, lassú és hosszú belégzéssel és még lassabb és  még hosszabb kilégzéssel. Ezután tedd fel a kérdést magadban, amire választ szeretnél kapni (akár az is lehet a kérdés, hogy hogyan kerülj ki ebből az adott helyzetből). Ha ez megvan, csak várj és lélegezz tovább. Könnyedén lehet, hogy beugrik egy kép, egy hang, vagy a válasz maga. Az is lehet, hogy nem jön semmi. Nembaj, engedd el a témát, ne agyalj rajta tovább és jönni fog a válasz. Lehet, hogy beugrik holnap a zuhany alatt, vagy lefekvés előtt. Sosem tudhatod! Csak légy türelmes és ne folytasd az adott dolgon való agyalást, engedd el.

Ne csüggedj akkor sem, ha nem kaptál választ még napokkal később sem, van még egy javaslatom amit kipróbálhatsz.

Hogyan állítsd le a problémán való folyton kattogást?

Egy dolgot megtanultam a saját hibámból, talán neked nem kell, ha most rám hallgatsz.

Sokszor azon agyalunk folyton, hogy mi lehet a legjobb megoldás, és vajon mit kellene tennünk, de ezzel csak elszalasztjuk a lehetőségeket és húzzuk az időt feleslegesen.

Nem azt mondom, hogy észnélkül válassz csak mindig egy utat hirtelen felindulásból, viszont a túlagyalás sajnos nem sok esetben visz előre.  Ha hallgatsz a megérzéseidre az inkább. 😉

Állj le a kattogással! Igazság szerint, ha csak nem vagy jós, úgysem tudhatod, hogy mi fog pontosan történni, akkor sem, ha az egyik, vagy a másik utat választod.

A túlagyalás helyett, csak CSELEKEDJ!

Indulj el valamelyik irányba! Ha “rossz” irány lenne, majd váltasz útközben! Minden eseményből és szituációból tudunk tanulni az életben és megtapasztalunk valamit, ami előrevisz, szóval nincs “rossz” irány. Az egyetlen rossz dolog amit tehetsz, ha a szegény-én, tehetetlen, vagy a “nem tudod mitévő légy” szerepében maradsz. Így biztosan nem fog történni semmi (vagy sokkal később csak).

Haladj az árral, és engedd el azt a faágat, amihez úgy ragaszkodsz, mert az fenn tartott a vízen!

Bízz abban, hogy a jó megoldás felé úszol, higgy magadban és abban, hogy a lehető legjobb módon alakulnak a dolgok számodra!

Hidd el, amint hagyod, hogy az Univerzum is segítsen azáltal, hogy elindítottad újból az energiát a cselekvéssel, változni fog a helyzeted és új dolgok fognak megjelenni az életedben.

Kevesebb agyalást és több cselekvést kívánok!;)

XOXO

J.

 

Please like and share:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.