Nem, nem mindig könnyű. Nem egy leányálom. Ez, még nem az amerikai álom számomra.

Most már 3, 5 hónapja vagyok USA-ban. Külső szemlélőként azt gondolhatod, Úristen de jó neki, az USA-ban él a párjával, milyen varázslatos és szuper lehet!

Most akkor nem AMERIKAI álom?

Igen sok szempontból nagyon nagyon jó, mert ez az ország gyönyörű, rengeteg lehetőség van benne. Optimista beállítottságú, az emberek kedvesek, barátságosak, sokszor érdeklődőek. Gyakran kuriózumnak számít, hogy Magyarországról jöttem, és különösen szívmelengetőek a párbeszédek amikor próbálnak valamit mondani, ami magyar és ismerik, vagy jobb esetben már jártak is ott.

Jelenleg, Virginia államban vagyunk Harrisonburg kis városában. A barátom projekte miatt vagyunk itt tulajdonképpen még pár hónapig, mert itt így közvetlenül együtt tud dolgozni a kollegáival.

amerika

Housesaroundus
                                                            Házak a szomszédságban

Jelenleg velük (2 srác) lakunk, a project egyik befektetőjének házában. Illetve a befektető a ház tulaja is itt lakik, nevezzük John-nak, bár ő viszonylag sokat utazik a munkája miatt. A ház egyébként 5 szobás, nagy konyha, nagy nappali. Az alagsor is egy tök jól kialakított, külön lakrész, oda nemrég beköltözött be a tulaj unokaöccse. Egy kis irodarész is ott van kialakítva a srácoknak, szóval ők sokat vannak ott.

John amúgy régebben egyedül élt, illetve a 2 cicájával. Eléggé nagylelkű, ami a vendégek meghívását illeti, most jelenleg egy barátja is velünk lakik átmenetileg. Elvileg 3 hetet maradt volna, de már több mint 1,5 hónapja itt van. New Jerseyben élnek a feleségével, de most itt keresnek házat, illetve a pasi már itt dolgozik. Most a felesége is itt van 1 hétre. Ja és hétfőn jön még egy új kollega is, pár hétre. (Akit egyébként már ismerek és imádok, nagyon jó srác, őt nem bánom, hogy itt lesz, főleg, mivel Keith-nek is jó barátja, szóval neki is jót tesz, ha ő itt lesz.)

Igen jól számolod, hiába nagy a ház jelenleg 8-an vagyunk, tehát fullon van, akárhogy is nézzük.

Na most ez csak akkor tud (nagyon) idegesítő lenni, amikor például épp ebédet készítek és egyszerre mindenki odagyűlik a konyhába, hangosan nevet, beszélget, mászkál körülöttem. Haha, már nem egyszer volt bennem az az érzés, hogy tudnék egy hatalmasat ordítani, hogy csönd legyen már. 😀

amerika
Forrás: giphy.com

De mindenekelőtt nézzük a jó oldalát. Legalább sosem vagyok egyedül, haha. Viszont amikor pár nyugodt percet akarnál magadnak,  ez igencsak zavaró tényező lehet. Én általában szeretek este 10-11 körül ágyba kerülni. Na most, a szobánk majdnem a konyha felett van, ahol ők még előszeretettel dajdajoznak néha akár hajnali 1-kor is. De egy szavam sem lehet, hiszen csak vendégek vagyunk itt, és vettem füldugót, szóval ez a probléma megoldva. 😉

Amúgy kedves emberek a házban lakók, a fiúkkal jóban is vagyok, az egyikükkel szoktam lógni is.

Visszatérve arra, hogy Amerika a lehetőséget országa, hát az ő példája tipikus esete ennek, mert a foglalkozása állatszitter.

Sokan biztos most nagyra kerekedett a szemetek, hogy mi? Állatszitter?

Bizony, emberek, akiknek nincs elég idejük, sokat dolgoznak, elutaznak, fizetnek neki azért, hogy lássa el a házikedvencüket. Legutóbb az egyik család elutazott Floridába egy hétre, és konkrétan megkérték, hogy addig költözzön oda hozzájuk és úgy lássa el a kutyusokat.

Na ez aztán az álommeló, mi? 😊

Természetesen ennek is megvan az árnyoldala, itt maximálisan az ügyfelekhez kell alkalmazkodni. Például ünnepekkor amikor te a családoddal vagy, neki meg menni kell a kutyikat sétáltatni stb. De kinek, mi.

Kihívások

Elkezdtem jógára járni a helyi edzőteremben. Többféle óra van, az egyik az kifejezetten nyújtós jóga. Lelazít és lenyújt, szóval élvezem, még akkor is ha inkább néha nyugdíjas jógának érzem, mert az átlagkorosztály 50. De az öregnénik kedvesek, érdeklődőek. Az edzőtermet is használom heti 1-2-szer, de nem mondom, hogy könnyen veszem rá magam. Mivel versenyszerűen kosárlabdáztam 14 évig, nem nagyon kellett edzőterembe járnom egyedül. Az edzés időpontja mindig megvolt, olyan nem nagyon fordult elő, hogy ki lehetett volna hagyni az edzést. De ez nyilván más volt, mert ott volt a már jól megismert csapat. Még ha épp nem esett jól az edzés, vagy semmi kedvem nem volt hozzá, mégis elmentem és végig csináltam a csapatért, az edzőért.

Hiányoznak a csapattársak, a megszokott társaság, a meccsekre való készülés, a versenyzés.

Ezt igazából az sosem fogja megérteni, aki nem sportolt csapatban. A csapattársaid válnak a legjobb baratnőiddé, a “családodda”. Ők azok akikért mindent megteszel a pályán, és azon kivűl is. Jóban, rosszban is együtt vagytok, együtt nevettek, sírtok. Sajnos sokszor előfordul az is, hogy a versenysport miatt nincs időd szerelmi életre, avagy túl összeegyeztethetetlen az időbeosztásod egy kapcsolathoz. Nyilván mindig meg lehet azért oldani amit igazán meg szeretnél, de ettől függetlenül tény, hogy  rengeteg áldozathozassal és lemondassal jár barmilyen sport komoly szinten.

amerika
Csapatom, Én 12-esben virítok:)

Igen, most biztos gondoljátok, miért nem megyek el többféle órára, táncra, bármire, ahol tudok edzőpajtikat szerezni, akár barátokat is. A kérdés jó, viszont pont emiatt, hogy nem nagyon kellett egyedül edzegetnem soha, emiatt nem is érzem magam teljesen komfortosan azzal, hogy órákra járjak és ott esetleg szóba elegyedjek valakivel. Még akkor sem, ha itt könnyebb mert általában lazábbak és tényleg barátságosabbak az emberek. Hát ez nekem egy kihívás. Semmi gond, már járok jógázni, tehát feszegetem a határaimat, de nyilván nem megy minden egyik napról a másikra.

A következő dolog, ami miatt gondolhatjátok, hogy egy szavam sem lehet, hiszen én biztosan úgyis azt csinálok, amit akarok, mivel nem dolgozom jelenleg.

Igen, ami azt illeti, ebből a szempontból valóban jó dolgom van, és nem panaszkodom, nem élünk rosszul. Nem szenvedek alapdolgokban hiányt, van mit ennem, van a fejem felett fedél, járhatok edzeni, mi mást akarhat magának egy majdnem 30 éves lány, igaz? 😉

Hát lenne egy pár tippem, haha!

Mivel telnek akkor a napjaim?

A világ legnagyobb táplálkozástudományi suliját végzem épp (ebben a posztban mutatom be, hogy mit is tanulok) úgyhogy tanulok szorgalmasan, de nagyon élvezem. Végre azt tanulhatom, ami érdekel is és hasznát is veszem. A sulinak köszönhetően (persze csak online) sok embert megismerek, amiből már 1-2 barátság is született. Sőt az egyik lányzóval már találkoztam is többször, ami megint csak nagy szó, mert az államokban azért vannak távolságok.

A blog sok időmet kiteszi, hiszen igyekszem minél profibb tartalmat létrehozni, magyarul és angolul is. A blogolás olyan szinte, mint egy szakma, hiszen annyi mindent meg kell tanulni róla, ha valaki komoly szinten akarja csinálni. De élvezem és szívesen csinálom, szóval ezzel sincs gond.:)

Az időm nagyrészét a laptopom előtt töltöm tehát, szóval nem unatkozom. Egyébként is én olyan típus vagyok, aki nem is szeret folyton úton lenni és frusztrál, ha sok rohangálós napom van.

Na most ez itt nincs, sőt, az ellentéte inkább, tehát akkor meg mi a bajom!? 😉

Valahogy talán az aranyközépút lenne az igazi. Kicsit menni is meg kicsit itthon is lenni.

A mindennapjaim nagyrészében pozitív a hozzáállásom egyébként és igyekszem élvezni a jelent, hiszen az csak nekem lenne rossz, ha a múltban, vagy a jövőben élnék. De azért néha jólesik a jövőre gondolni, a céljaimra és arra, hogy mit is szeretnék és hogy.

Egyébként már ajánlottam, de van egy szuper oldal, amiben tudsz magadnak varázslatos célfalat csinálni. Ezen a linken, lecsekkolhatod.

Koleszfeeling

Aki szoba vagy lakótársakkal lakott már együtt, egy új városban vagy országban, biztosan átérzi, amit érzek. Egy ideig tudjátok tolerálni a másikat, alkalmazkodtok is egymáshoz, és figyeltek is jó esetben a másikra. Viszont ez hónapok után azért könnyedén változni képes, főleg, ha az idő nagy részét egy helyiségben töltitek.

Én általában a szobánkban vagyok, ahol tudok egyedül lenni. Szóval ez még jó is így. De akármennyire is szeretek egyedül lenni, ennek ellenére szociális lény vagyok, és baromira elkezdtek hiányozni az otthoni barátaim, családom, és a csapattársaim, és az, hogy néha csak úgy menjek velük valahova.

Főleg, hogy van 6 óra időeltolódás, és nyilván otthon mindenkinek folytatódik tovább az élete, de engem zavar, hogy kevesebbet beszélek sokukkal. Ez valahol természetes, a távolság amúgyis mindig megmutatja, kik az igazi barátok.

Éles váltás

Az életem tulajdonképpen 180 fokos fordulatot vett, hiszen mindent ott hagytam magam mögött, hogy a szerelmem országában kezdjek új életet.

Minden kezdet nehéz, ezt is tudom.

Egyelőre itt nincsenek igazán barátnőim, akikkel csak úgy elmennék beülni bárhova. Még ehhez hozzá jön hogy egy pici városban vagyunk, ahol kevés dolgot lehet csinálni.

Alapesetben, átmeneti ideig, ezzel sem lenne gond, kivéve, ha- egy ehhez a városhoz képest – nagy városból jövök, mert Budapest azért nagy volt. Ebben a városban kb. 50.000 ember él, tehát Nagykanizsához, a szülővárosomhoz tudnám hasonlítani. Azzal a különbséggel, hogy itt minden új, és alig ismerek valakit.

Tehát ebből a szempontból is nagy és éles a váltás. Otthon volt munkám, valamint jártam heti több kosáredzésre, minden hétvégén volt mérkőzésünk.

Kicsit fura mert az utolsó évben többször éreztem azt, hogy most inkább tölteném mással a hétvégéimet, mint hogy meccsre utazzak. De közben meg imádtam a meccseket és a versenyzést. Nyilván ez is természetes valahol 14 év után.

Milyen érdekes az emberi természet, mindig mást akarunk, aztán meg ha megkapjuk pár hónap múlva simán előfordulhat, hogy vagy a régire, vagy valami másra vágyunk ismét.

Limitáltság

A jogsim már megvolt otthon, de egyedül még nem voltam olyan magabiztos a vezetéssel, ezért egyedül nem vezettem sok helyre. De tömegközlekedéssel bármikor bárhova eljutottam. A lényeg ebben van, hogy oda mentem, ahova akartam.

Itt megvan ez a limitáltság, mert itt még egyedül nem vezetek (ez is változni fog amint megcsinálom az amerikai jogsit) és ugye hát a tömegközlekedés itt kb. nem létezik.  Mivel K. sokat dolgozik, nincs az, hogy napközben én kitalálom, hogy most márpedig engem vigyen ide, meg oda. Valamint nem is szeretem szórni a pénzt, főleg úgy, hogy én most nem dolgozom, mert még várok a munkaengedélyemre. Nem is várnám el tőle, hogy egész nap engem furikázzon, hogy vásárolgathassak vagy épp eltöltsem valamivel az időmet.

Jó azért ne is úgy képzeljétek el, hogy be vagyok ide zárva és soha nem megyek sehova. 🙂

Nyilván hétvégente azért  eljárunk  étterembe, moziba, sétálni, vagy ilyesmi, tehát azért vannak programjaink.

Ettől függetlenül, akárhogy is nézzük amikor egy új országban vagy, más kultúrával, más szokásokkal, még akkor is, ha a szerelmeddel vagy ott, néha utol tud érni az egyedüllét.

Mostanában kicsit ez lett úrrá rajtam, főleg, amikor összekapunk valamin. Hiszen akkor végképp felerősödik bennem ez a magányosság feeling. Nem tudok senkihez átmenni, barátnővel találkozni, vagy épp gyorsan felhívni a hozzám legközelebb állókat. (Vagy azért, mert ott esetleg épp éjfél van, vagy pedig azért, mert sokszor bennem van, hogy nem akarom zaklatni őket a hülyeségeimmel.) Persze elvileg a barátok ezért vannak, tudom.

Néha el szoktam sétálni a közeli tóhoz, ahol mindig ki tudom üríteni a fejem és kikapcsolni kicsit. Van egy kedvenc padom, amin szoktam ücsörögni és elmélkedni a világ nagy dolgain. Vagy épp az adott problémán. Ez szokott segíteni, a természetnek amúgyis terápiás hatása van.

amerika
                                                                         A tó
Akkor most megbántam, hogy kijöttem?

Akiben esetleg felmerülne, hogy megbántam-e, hogy kijöttem, NEM, egy percig sem!

Természetesen nagyon vágyom arra, hogy otthon érezzem magam itt is, ami nyilván akkor lesz majd igazán, amikor a saját kis lakásunkban fogunk lakni, egy másik városban, államban és csak ketten.

Amikor majd rendezgetem a saját kis nappalinkat, szobánkat, konyhánkat és nem kell arra vigyáznom, hogy az itteni vendégszobánkban esetleg eltörjek valamit, haha. Vagy amikor nem kell füldugóval aludnom, és nem lesznek körülöttem ezren, ha el akarok készíteni egy gyors kis ebédet, vagy vacsit. Nyilván, ha “letelepedünk” egy másik városban majd, ott kialakul a kis életünk, lesznek barátaink, én is elkezdek dolgozni, és akkor minden más lesz.

Addig is kitartok, türelmes vagyok, és igyekszem szem előtt tartani a mottómat, hogy mindennek oka van, még pedig annak is, hogy most hosszabb ideig leszünk itt, mint terveztük! Most ebből van tanulnivalóm, elfogadom, kész.

Mindenekfelett hálás vagyok a jelen pillanatért, és nyilván mikor máskor mint ma találtam egy nagyon ide illő idézetet.:

“The real gift of gratitude is that the more grateful you are, the more present you become”

Úgy fordítanám, hogy, a hála igazi ajándéka, hogy minél hálásabbá válsz, annál inkább tudsz a jelenben lenni.

amerika

A párom is keresztül ment hasonlón, mikor sokat Magyarországon volt, szóval most én vagyok a soros. 🙂

De ettől függetlenül izgatottan várom a jövőt és mindazt, amit tartogat itt számunkra!

Azt pedig szintén tudom, hogy vannak nálam sokkal rosszabb helyzetben lévő emberek, és van aki összetenné a két kezét az én szituációmért. Egy percig sem mondtam, hogy kilátástalan a helyzetem és nem is lehetne rosszabb. Dehogy! Mindenkinek megvan mindig az adott helyzet amit éppen nem talál a legjobbnak, legboldogabbnak, és amin változtatni szeretne. Nekem most jelenleg ez. De ettől még a napjaim legnagyobb részében boldog vagyok. 🙂

Utolsó szóként még csak annyit mondanék, hogy tényleg minden kezdet nehéz, de mindig meg lehet találni az örömöt a jelen pillanatban! 😉

J.

Please like and share:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.