Kétségek, bizonytalanság, lelkiismeret

Mindig is egy olyan ember voltam, aki lelkiismeretesen csinálta, amit csinált, nem szeretem nem betartani a szabályokat, csak néhány esetben.(ritkán :))
Na de a lényeg, hogy az embernek kell adnia magának egy kis pihenőt néha nem?
Még amikor beteg vagyok akkor is azon agyalok, hogy most jogosan hagyom-e ki az edzést, vagy még így is el kellene mennem. Mert próbálom magam azzal rávenni, hogy végülis lázam nincs, csak a torkomfájköhögökésazorromömlik, tehát majdnem jól vagyok, akár mehetnék is? Aztán a jobb oldalamon ülő angyalka megkopogtat, hogy ez nagyjából pont elég ahhoz, hogy ágynak dőlve töltsem el inkább az estémet és ne kockáztassam, hogy szarabbul legyek, hanem inkább pihenjem ki és talán a következő edzésre már meggyógyulva mehetek. Hát jó, engedek a kísértésnek, most tényleg fontosabb, hogy meggyógyuljak, mégis rosszul érzem magam miután megírtam az sms-t az edzőnek,hogy nem megyek.
Érdekes dolog ez a lelkiismeret, pedig nem arról van szó, hogy lógok az edzésről vagy ilyesmi.. Az embernek egyébként is kell adnia egy kis időt magának a regenerálódásra, különösen, ha már a szervezete is ezért kiált. Mikor vesszük észre vajon, hogy kicsit le kell állnunk? Az őrült hétköznapi rohanásban mikor állunk meg élvezni a nap melegítő sugarait, hallgatni a csiripelő madarakat, rámosolyogni embertársunkra csak úgy? Miért nem adjuk meg az életünknek azt, amiről igazán szól, azt hogy élvezzük, hogy úgy legyünk benne boldogok? Persze jönne a kis ördög gondolata, hogy a kötelességek, meg a munka, meg a háztartás, meg a minden, nekem ilyenekre nincs időm. Akkor mire van? Arra hogy végig robotold a mindennapjaidat és ne élvezd igazán egyetlen percét sem?
Szerencsések, akik az álommunkájukban dolgoznak, nekik talán könnyebb élvezni a pillanatokat, de sokszor ők is elfeledik, azt, hogy ha a szívünk, az agyunk, a testünk néha megálljt kiállt! Néha igenis van arra szükség, hogy kicsit pihenjünk, adjunk magunknak időt a kikapcsolódásra, időt arra, hogy ne a munka, ne éppen a gyerek, a bevásárlás, vagy a család járjon az eszünkben.
Hanem saját magunk, igazán csak saját magunk! Ha magunknak nem adjuk meg a megfelelő törődést, és nem töltjük fel az akkuinkat időnként úgy igazán, hogyan várhatnánk el, hogy másoknak 100%-os valónkat tudjuk adni? Ezen gondolkozzunk el néha.

 

JB
Please like and share:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.