A következő posztban a pajzsmirigy gyógyulásom második fejezetéről olvashattok.

Aki már olvasta az elsőt, az tudja, hogy van egy kb. 4 cm-es megnagyobbodás a pajzsmirigyem jobb lebenyén, és azt választottam, hogy nem fogom megműttetni, hanem megteszek mindent annak érdekében, hogy természetes módon meggyógyítsam magam.

Az elmúlt 1-1, 5 évben, aktívan keresem és próbálom ki folyamatosan a lehetőségeket, annak érdekében, hogy találjak minél több olyan módszert, ami segíthet és ezekből összegyúrjak egy komplett gyógyulási “rituálét” (tervet) magamnak. A blogban ezt mind közzé is teszem azzal a céllal, hogy a hasonló szituációban lévőknek inspirációt, segítséget nyújtsak.

Sokízben fogok arról írni miket tanulunk a Táplálkozástudományi iskolában ahova elkezdtem járni, hiszen rengeteg szó van például arról, hogy bármi amit teszünk az életben milyen hatással van ránk. Értem ezt a táplálkozásra, döntéseinkre, elfojtott érzelmeinkre, gondolatainkra, tehát kompletten minden szintünkön.

Egy ideig csináltam a paleo módon való étkezést, de sajnos nem tudtam igazán magamévá tenni és nem vettem komolyan, ezért egy idő után szinte teljesen visszaálltam a “rendes” étkezéshez. Vagyis ettem amihez kedvem volt.

Hogy ez hogy tetszett a pajzsmirigyemnek? Hát nem nagyon. Sőt emésztési problémáim is egyre gyakrabban lettek, elkezdtek mindenféle random hasi fájdalmaim lenni, néha túl sokszor jártam a mellékhelyiségre, illetve hányingerem is sokszor volt.

Emellett vége lett az akkori párkapcsolatomnak, és nem sokkal később jött is az új, vagyis egy erős érzelmi váltáson is keresztül mentem. Szóval eléggé kivolt a szervezetem, hogy szépen fogalmazzak.

pajzsmirigyBiztos ami tuti, jól kivizsgáltattam magam, vérvételtől kezdve ultrahang és mindenen át, ahogy azt szokás ilyenkor savlekötőt írt fel a dokinéni számomra. Hála az égnek minden rendben volt, de tudtam, hogy valamit biztosan változtatnom kell a kajálással mert ez így nem frankó.

Közben ezerrel keresgéltem neten, és találtam egy pszi sebészt”- igen tudom kicsit bizarrul hangzik,-  aki a weboldala leírása alapján már jónéhányféle dolgot meggyógyított, többet között pajzsmirigy problémát is, mint az enyém.

Kaptam egy “kezelési tervet” amiben benne volt, hogy minden héten kell mennem és nyilván javasolt betartani az általa kapott tanácsokat is. A kezelés alkalmanként 15.000 Ft volt, tehát korántsem olcsó, de bíztam benne, hogy segíteni fog. A prana nadit és egyéb más módszereket használta a kezelésekhez egyébként az úr. A kezelés közben tulajdonképpen annyi történt, hogy egy OM meditációs mantra zene szólt végig, (ami egyébként elég rendesen le tudott vinni alfába) és a kezelőágyon feküdtem míg a gyógyító “kézrátétetellel” küldte folyamatosan az energiát.

Az én bajom csak az volt az egésszel, hogy NAGYJÁBÓL mondta el, és kicsit sablonszerűnek éreztem. Én szeretem tudni, hogy mi zajlik pontosan, sőt inkább a lelki oldaláról szeretem megközelíteni a dolgokat, tehát kibeszélni, hogy mi is a baj, és sajnos ez nem igazán történt meg. Kaptam egy étrendet is, ami tulajdonképpen a glutén és laktóz mentes étkezésre hajazott, valamint a cukor kerülésére, és egy leírást arról, hogy mi okozhatja a pajzsmirigy hasonló problémáit. Ez a leírás nagyban hasonlított a már korábban is felfedezettekre, vagyis a torokcsakra problémákra, azzal kiegészülve amit egyébként közben más fórumokon is megtaláltam.

Tehát akinek ilyesmi problémája van, az legbelül sokszor nem tudatosan teszi, de mindenki mögé helyezi magát az életben, és aktuálisak az “áldozatszerep” illetve a “Mikor jövök már én”, “Mikor fog már rólam szólni az élet” és társai gondolatok egy ilyen betegség esetén. (Na ezeket én szintén abszolút felismertem a saját életemben.)

Ezt a papírról idézem amit kaptam:

“A kommunikációs félelmek hátterében az attól való félelem áll, hogy mások nem fogadják el véleményünket, s félelem alakul ki attól, hogy ezáltal nem leszünk szeretetreméltók mások szemében. “

A probléma ott kezdődött amikor a kezelés elején mondta a gyógyító, hogy hány  alkalom fog körülbelül kelleni, hogy eljussunk a gyógyulásig, de amikor ehhez eljutottunk jelezte, hogy még szükséges jópár levezető kezelés is. Itt  kezdett furcsává válni a dolog. Az az igazság, hogy az elején mikor elkezdtem hozzá járni volt egy kis ellenérzésem, de elhesegettem mondván, hogy biztos csak az új szituáció fura és kényelmetlen egyelőre.

Mindig, ismétlem, mindig hallgass a megérzéseidre!

Eltelt 1-2 alkalom még, kezdtem egyre kevésbé személyreszabottnak érezni őket, és sajnos kezdett elfogyni a hitem az egésszel kapcsolatban. Egy idő után nem mentem többet. Egyrészt mert ígyis több hónapig jártam, és kiszámolhatjátok az is mennyibe került, különösebb eredmény nélkül. Másrészt pedig, amikor valamivel nincs 100%-os jó érzésed, és nem hiszel igazán benne, akkor szinte mindegy, mert sz*rnak adott pofon az egész. Lehet, hogy másnak ez működött, de nekem nem.

Az egyik alapelve a gyógyulásnak és ezt már nagyon  – nagyon sok helyen olvastam, tanácsolták, más betegségből meggyógyultak mondták, hogy NEKED kell hinned a saját gyógyulásodban és az adott kezelésben. Ha Te nem hiszel abban, hogy igenis meggyógyulhatsz, akkor még a dalai láma is kezelhet, akkor neki is nehéz dolga lesz. Ez a történet elmehet a másik irányba is, amikor vagy annyira naiv, hogy majdnemhogy bárki azt mondja meg tud gyógyítani, – persze csak az elmondása és a vélemények alapján a weboldaláról, ami adott esetben akár elég is lehet) – akkor már azonnal csillogó szemekkel hallgatsz minden szavára, sokszor a saját intuitásodra való figyelés nélkül.

Jártam egyébként a 6 havi kontrollokra a kórházba, amit csak azért is utáltam, mert amit addig felépítettem hitet magamban, hogy igenis sikerülhet meggyógyulni természetes módon, azt sajnos az orvos mindig lerombolta, hogy ezt már pedig műteni kell.

Majd szintén testvérkémnek köszönhetően (hálás vagyok érte, hogy hasonló az érdeklődési körünk) elmentem egy hormonológus doktornőhöz, aki adott egy speciális étrendet.

Az étrend alapja természetesen a glutén, tej és cukor mentes táplálkozást támogatta (milyen meglepő egyre több helyről megtudni, hogy ezek a dolgok nagyobb mennyiségben márpedig nem a barátaink). Ezen kívűl volt jónéhány szigorítás, hogy a gyümölcsökből, zöldségekből, húsfélékből is mi az ami nem a legelőnyösebb ezért nem kellene fogyasztani.

A szemem ott kerekedett ki amikor mondta, hogy a heti édesség adag az 1 azaz 1 kocka csoki (lehetőleg ét) lehet. Hogy mi??? Egy nyavalyás kocka? Még a legkisebb növésű törpehörcsögnek sem elég az mennyiségben, nem hogy nekem. Viszont azt mondta, hogy az adott engedélyezett hozzávalókkal viszont készíthetek magamnak édességeket. (huh, kis megkönnyebbülés)

Ami nagyon tetszett, hogy sokat beszélt az egésznek hátteréről, a testre való hatásáról, tehát nagyon érződött, hogy nem csak a levegőbe beszél. Elmondta, hogy például a nyelvem milyenségéből megállapítja, illetve az adott betegségből/tünetből is, hogy a szervezetem nagyobb mennyiségben nincs jóban a gluténnel és a laktózzal, tehát a hasi problémáim esélyesen eredhetnek onnan. Egyébként az egyik 2-es típusú cukorbeteg családtagját tartja teljesen kontrollban ezzel az életmóddal, inzulin nélkül. Azt javasolta, hogy 6 hónapig csináljam kőkeményen és utána menjek el egy ultrahangra, biztos hogy lesz változás, még hozzá jó irányba.

Eleinte nagyon nehéznek tűnt, hiszen rengeteg limitáltság volt benne, hogy ezt sem lehet, azt sem lehet, de a párom az idő legnagyobb részében betartotta velem ezt a fajta étkezést és ez nagy segítség volt.

Már egy hónap után sokkal sokkal jobban éreztem magam, a hasi panaszaim szinte megszűntek, és a közérzetem is jobb lett.

Nagyon érdekes egyébként akárki aki átáll feldolgozott, rossz minőségű élelmiszerekből, gyorskajákból álló étrendről “egészségesre” könnyen észreveszi, hogy olyan dolgok változnak amiket korábban normálisnak gondolt. Nem rendszeres széklet, esetlegesen hasmenés, kis görcs itt-ott, fejfájás, fáradtság, kajakóma, sóvárgások, és még sorolhatnám, hogy mennyi dolog tud javulni.

Tény, hogy nem fog minden helyreállni 1 hónap alatt, mert azért a szervezetnek idő kell, hogy kiürüljön a sok odáig beletöltött szeméttől, de nem véletlenül mondta ezt a fél évet a doktornő.

Közben tovább keresgéltem, hogy a gyógyulásom lelki részét is támogassam, találtam egyéb öngyógyító technikákat, meditációkat, videókat.

Amiket találtam, nagyrészük angolul van, ezért sajnos nem lesz sok segítségedre ha nem tudsz ezen a nyelven, de felirattal esetleg meg tudod nézni.

Íme:

Doreen Virtue-tól is nagyon régóta olvasok, ő egyébként tisztánlátó, pszichológus, spirituális tanító, angyalokkal és felemelkedett mesterekkel dolgozik együtt, számos best-seller könyv írója. Van néhány angyalos meditációja amit nagyon szeretek, a könyveit is és az angyalkártyáit használom előszeretettel.

Ebben a videóban pedig gyógyító megerősítéseket kell ismételned egy energia terapeuta után, azért jó, mert utána is már egyből sokkal jobban érzed magam tőle.

A kedvenc magyar gyógyító videóm is szerettel ajánlom, ez ugyan 27 perces, de nagyon nagyon le tud nyugtatni és nembaj ha belealszol, hat a tudatalattira is.

Valamint mint közben megtudtam a jóga is különösen jó hatással van erre a szervre (is), ezért elkezdtem aktívan csinálni néhány pozíciót amik tudják előnyösen stimulálni a pajzsmirigyet. Itt és itt találod a videókat amiket követek. Mindkettő angolul van, de a pózok nyilván lekövethetőek. De itt van egy szuper magyar oldal is ami bemutatja a pózokat.

A pajzsmirigyem közben elkezdett “lázadozni” és sokkal gyakrabban kezdtem el érezni nyelésnél, légzésnél. Be is pánikoltam többször és elbizonytalanodtam, hogy mivan ha mégis az egyetlen ésszerű megoldás a műtét. Egyébként sokszor van az, hogy amikor egy szerv elkezd gyógyulni először elkezd “belobban” és okozhat panaszokat.

Szerencsére ebből a lehúzó hangulatból ki tudtam nagy nehezen hozni magam, és közben elkezdtem járni egy energiagyógyászhoz is aki úgy nevezett “energiamasszázson” keresztül gyógyit.

Ami tetszett, hogy nagyon közvetlen volt a karaktere, és hogy használt más spirituális technikákat is, ingát például. Illetve jónéhány pácienst meggyógyított már különböző betegségekből.  A test meridijánjait és energiapontjait masszírozza tulajdonképpen, feloldva a blokkokat, energiát adva a hiányos területekre és gyógyító energiát küldve a pajzsmirigyemnek is. Ő is nagyon fontosnak tartja a helyes étkezést, a gondolatok mivoltát, és a relaxációs technikákat is. Tehát a testet meggyógyítani csakis mindhárom (testi, lelki, szellemi) szinten lehet.

Hetente jártam hozzá, a kezelés ára jóval megengedhetőbb volt, mint az előző “gyógyítónál.” Ő tanult csontkovácsolást is, ezért sokszor volt hogy kiropogtatott, helyre rakta a hátamat, nyakamat, ez külön pozitívum volt.

Csak, hogy legyen egy kis hab a tortán, közben a szívemmel is lett egy kis probléma, ami már korábban elkezdődött, de biztos ami tuti, kivizsgáltattam. Néha szúró érzést éreztem a szívem környékén, illetve erős szívdobogást (ami egyébként a stressznek és a pajzsmirigynek is betudható)

Elmentem egy kardiológushoz, és kiderült, hogy egy veleszületett szívbillentyű elégtelenségem van. (A lényege, hogy a szívbillentyűk nem záródnak 100%-osan és ezért előfordulhat, hogy a vér visszafolyik a kamrákból, valamint van egy icipici “lyuk” a kamrák között, ami semmi komoly, mindössze annyi, hogyha bármilyen vírust elkapok, vagy vérzéssel járó műtét előtt állok kell szednem antibiotikumot, hogy az esetleges bacik ne jussanak el a szívhártyához egyéb csúnyább problémát okozva.)

A doktornő elmondta, hogy semmi komoly, a tüneteim néha lesznek, egyelőre ne foglalkozzak vele különösebben, járjak kontrollra.  Egyébként ez a probléma gyakori fiatal, magas, vékony nőknél. Ennek a szívproblémának még nem kezdtem el lelki szinten utánajárni, úgy gondoltam, hogy egyszerre csak egy problémát oldjunk meg…

Na de a gyógyító aki közben kezelt, mindig megnyugtatott (egyébként ő látó is), hogy csak, az agyacskámat, meg a nem éppen pozítiv gondolataimat kellene kicsit lenyugtatni meg átalakítani. Főleg, mivel ugye tudjuk hogy amire gondolunk az nő és elég nagy befolyással van az ránk, hogy tudatosan, és tudatalatt mit gondolunk magunkról.

Közben kiköltöztem az USA-ba ezért abba kellett hagynom a hozzávaló járást, de minden mást folytatok, illetve nem hagyom abba a kutatást további módszerek felé.

Ha van egy kialakult betegségünk, az már igencsak előrehaladott állapota annak, hogy a testünk kiabál, hogy valami nagyon is kiesett az egyensúlyból és igenis figyelmet szentel.

No de, ez a figyelem milyen jellegű kellene, hogy legyen?

Bizony komplex, testi, lelki és szellemi. Azaz minden szinten le kell mennünk a gyökerekig és visszahozni a balanszt annak érdekében, hogy a testünk adott területén is visszaálljon az.

balance

JAVULÁS

Majd elmentem a következő ultrahangra 2016 októberében. Most nem is jelentkeztem be az endokrinológushoz, csak a vérvételre a háziorvoshoz és az ultrahangra a kórházban.

Hála az égnek a véreredményem továbbra is rendben van, és!!!!!

Az ultrahangon való eredményeket összehasonlítva a 6 hónappal korábbihoz (48X27X31 cm)  a mostani eredmény 49X22X20 mm-es a mérete a göbnek!!! Vagyis csökkent több mint 1 cm-t!!!

Tehát valami vagy inkább minden működik és a gyógyulás elindult! 🙂

Nagyon boldog voltam amikor ez kiderült, szinte békát lehetett volna fogatni velem! Jó úton vagyok és csinálom tovább!

Más szemszögből

Egyébként annyira érdekes, hogy még pár éve szinte görcsösen kerestem, hogy mi az amivel foglalkozni szeretnék az életben. Volt egy szuper munkahelyem jó fizetéssel, szuper kollegákkal és társasággal, de tudtam, hogy nem ezen a munkahelyen szeretnék megöregedni és valami más és több dolgom van a világban. Miután elkezdtem egyre jobban érdeklődni az egészséges táplálkozás és az öngyógyítás iránt, nemcsak a tudásom, a kíváncsiságom de a másoknak segítő szándékom is nőtt ezzel együtt egyenes arányban.

Már több ízben szemezgettem egy kiváló iskolával, ami a nagy álmommá vált, hogy elvégezzem. Ez az Institute of Integrative Nutrition, a világ legnagyobb táplálkozástudományi iskolája, és minden vágyam volt, hogy ide járhassak méghozzá holistic health and lifestyle coach, azaz holisztikus egészség és életmód tanácsadó képzésre. Ehhez pedig mi vezetett? Az, hogy meg szerettem volna találni a lehető legjobb módszert arra, hogy meggyógyuljak. 

Nos, ez az álom 2016 novemberében valóra válik, ugyanis elkezdtem a sulit!

Egyre inkább kezdtem elfogadni, a pajzsmirigy betegségemet és másik nézőpontból vizsgálni. Méghozzá azért, mert ha nincs a pajzsmirigybetegségem, akkor valószínűleg, jó ideig még nem tudtam volna milyen irányba menjek az életben.

Az egyik kedvenc mottóm a “Mindennek oka van, és semmi sem történik véletlenül” egyre több értelmet nyer életemben. Nincsenek véletlenek, az életben minden céllal történik és kerül az utunkba.

masik szemszog

Az utamon nagy inspirálóként Kris Carr-t is meg kell említenem, ő ugyanis egy wellness (Amerikában ez a szó azt jelenti, hogy jólét és nem azt a wellness-t mint nálunk) harcos, több mint 10 éve rákkal él, és egészségesebb és ragyogóbb mint valaha.

Az ő életútjáról és inspirációjáról is írok majd egy posztot nemsokára, addig is csak annyit, hogy a mozgalmával ezreket mozdított meg, van több best-seller könyve, filmje a betegségéről, és ő hozta a juice-olást, vagyis a zöldségek és gyümölcsök levének fogyasztását az életembe. Valamint végigcsináltam egy 3 hetes vegán kúrát is általa, tökéletesen összerakott tervvel, erről is fogok mesélni több ízben.

Ő is most már hálaként tekint a betegségére mert csodálatos dolgokat hozott az életébe (például a filmjének az operatőrét, aki már a férje, többek között.)

Szóval nagyon sok izgalom van még hátra!

A következő posztban megosztom veletek azt a szuper hírt,  egyre közelebb kerülök a megoldáshoz, sőt azt is leírom, hogyan találtam végre egy élő példát is az iskola által, aki meggyógyította magát ugyanabból a betegségből mint ami nekem van! Tartsatok velem!

Nyilatkozat felelősség kizárásáról: Az ezen az oldalon található információk nem helyettesítenek semmiféle orvosi és egyéb professzionális tanácsot, kezelést, vagy diagnózist, mindössze tájékoztató jelleggel bírnak. Személyes tapasztalatokra, az általam tanultakra és olvasottakra épül minden ami megosztásra kerül az oldalon, ezáltal nem vagyok köteles vállalni semmiféle felelősséget, vagy kötelezettséget.

J.

Please like and share:

4 thoughts on “Pajzsmirigy gyógyulásom-második fejezet”

  1. Nagyon tetszett amit olvastam, én is el vagyok keseredve de most kaptam egy kis pozitívumot és várom a következő olvasmányt.

    1. Köszönöm kedves hozzászólásódat, örömmel tölt el! Igen néha sajnos tud sötét órákat okozni, de az mindig csak átmeneti, és nehéz munka árán ugyan, de van kiút!:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.